A znaju Mađari i opseg srpske književnosti, za razliku od vologlavog Miloša Kovačevića i sličnih burgjaša
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szerb_irodalom
Az egyházi szerzetesi élet, annak célja, törekvései és nézetei a nép azon köreiben, melyek az irodalomra nézve általában tekintetbe jöhetnek, annyira uralkodók voltak, hogy emellett világi irodalom csak nagy nehezen fejlődhetett. Ilyennek kezdete a szerb királyok és érsekek életrajzai.
Szent Száva és bátyja István, az első koronázott király, atyjuk Nemanja István életrajzát szerkesztették (kiadta Safarik,
Zcaronivot sv. Simeona, Prága, 1868 és 1870);
Dometiom, Szt. Száva tanítványa, megírta ennek és
Szent Simonnak (azaz Nemanja Istvánnak) életrajzát (kiadta Daničić, Zcaronivot sv. Simeuna i sv. Save, Belgrád 1865); Danilo érsek Chilandarban 1264 körül a szerb királyok és érsekek életét leírta (kiadta Daničić,
Zcaronivoti kraljeva i arhiepiskopa srbskih, Zágráb, 1866). Azonban ezek a munkák is csak egyházi panegirikus természetüek és nem történeti dolgozatok. Ilyenek hiányzanak, kivéve egy pár bizanci évk. fordítását, amelyekhez csekély krónikaszerü feljegyzések a szerb történetből csatlakoznak. Ez az egész irodalom nem lehet népszerü. Előbb lehetne ezt azon különféle népies-vallásos, apokrif és legendai tárgyakról állítani, melyeknek elterjedése részben a bogomil eretnekség terjedésével függ össze. Végre találkozunk a középkori irodalom egy pár tiszta világi elbeszélésével, milyenek a Nagy Sándor-regény, a trójai harcokról való elbeszélés, Stephanit és Ichnelat stb. (Példák az eddig említett irodalomból találhatók a következő munkákban: Karadžić V. St.,
Primjeri srpsko-slovenskoga jezika, Bécs, 1857; Jagić, Prilozi k historii književnosti, Belgrád 1868). Novaković,
Primeri književnosti, Belgrád, 1878). Nyelvészeti és történelmi szempontból igen fontosak a szerb királyok és főrendek számos oklevelei és
Dusan cár (megh. 1356) törvénykönyve
Zakonik (kiadta Novaković, 1870).
Az irodalom további fejlődése a szerb országoknak a törökök által való végleges elfoglalása (a XV. század kezdetén) után ugyszólván teljesen megszünt; egy pár egyházi munka, néhány krónika (a legismertebb
Branković György deszpótáé), jelei a még létező csekély irodalmi életnek. Az irodalmi ujjáébredés kezdete a XVII. század végére tehető. A passzarovici békekötés (1718) által a szerbek nagy része osztrák uralom alá került és ez által a nyugati élettel és a modern műveltséggel jött érintkezésbe: iskolákat kezdtek alapítani, részben orosz tanítókkal. Könyvek is sűrűbben jelentek meg, de ezek sem tartalmuk sem nyelvüknél fogva nem voltak népszerüek, mert ó-szláv egyházi nyelven irattak, még pedig gyakran nem is annak szerb alakjában, hanem a nép által kevésbbé értett orosz alakban, melyet akkor tisztábbnak és régibbnek tekintettek. Ezen szloveno-szerb irodalom legkiválóbb képviselője
Jovan Rajić (1726-1801), aki:
A szláv nemzetek, különösen a bolgárok, horvátok és szerbek története című munkája (Újvidék, 1768; II. kiad. Buda, 1823. 4 kötet) által hirnévre tett szert, mert nemzeti emlékeket ébresztett fel. Az irodalom alaposabb reformációját
Obradović Dositej (meghalt 1811) kezdte meg,
Karadžić Stefanović Vuk (1787-1864) folytatta és
Đuro Daničić (meghalt 1886) végre diadalmasan bevégezte. Ezeknek ugyanis hosszu harcok után sikerült a nép nyelvét irodalmi nyelvül felvétetni és azáltal a szélesebb értelemben vett irodalom keletkezésének föltételeit megteremteni
....................................
Dočim za hrvatski:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Horvát_irodalom
A
Raguzai köztársaság és a
dalmát városok és szigetek irodalmát, amely a
15. század végétől a
17. század végéig létezett, horvát irodalom néven tartják számon, mert nyelve történelmi értelemben a
horvát nyelv (pontosabban a nyugati szerb-horvát nyelv). A Raguzai köztársaságban ezen nyelven kezdettől fogva a
szerb nyelv (déli vagy hercegovinai dialektus) befolyása észlelhető, egy idő pedig túlnyomóvá vált, ezért a
17. században ennek az irodalomnak a nyelve horvát sajátságokkal rendelkező délszerb nyelv. Ezeknek a városoknak szláv irodalma kezdettől fogva az
olasz irodalom kortárs irányzatainak utánzata, és nem volt nemzeti szláv színezete. A megírt művek nagy része olasz irodalmi termékek fordításaiból vagy átdolgozásaiból áll. A prózai irodalom szinte teljesen hiányzik, a költői irodalom pedig Dalmácia viszonyaihoz hasonlítva igen nagy és kiváló mennyiségű. Különösen jellemző a lírikus költészet, a szerelmi dalok (felfogásra – ha alakjukra nem is – az olasz
szonettek mintájára), a költői elbeszélés, a nagy mű
eposz, a tanköltemény, a dráma (szomorú- és vígjáték, utóbbi olykor prózában). Az irodalom fő központja a Raguzai köztársaság volt. Ezt az irodalmi korszakot megnyitó költő a spalatói születésű
Marko Marulić (1450–1524) volt, aki
Szent Judit történetét és más
bibliai elbeszélő költeményeket írt,
Itáliában pedig nagy hírnévre tett szert. A szorosabb értelemben vett raguzai költők élén
Šiško Menčetić (1457–1527) állt, mellette
Džore Držić (1461–1501) neve említendő. Mindkettőjük az olasz szonettek példájára írt szerelmi költészet képviselője.
Hanibal Lucić (~1485–1553) szintén költő, de írt egy
Robinja ('A rabnő') című drámát, melynek tárgyát a török háborúkból kölcsönözte.
Mavro Vetranić Čavčič (1482–1576) misztérium drámákat (
Ábrahám áldozata, Krisztus feltámadása stb.), és nagyobb költeményeket (
Remeta ['A remete'],
Putnik ['A vándor'],
Italija [Itália]) alkotott,
Petar Hektorović (1487–1572)
Ribanje ('Halászat') címmel írt költői elbeszélést.
A dalmát költők újabb korszaka kezdődik
Andrija Čubranović (?–1559) működésével, akit elsősorban
Jedjupka ('A cigánynő') című költeménye tett híressé.
Nikola Nalješković (~1500–1587) komédia- és pásztorjáték-költő volt, ahogy
Marin Držić (Marino Darsa, 1508–1567) is. A 16. század legismertebb költőihez tartoznak mellettük
Dinko Ranjina (1536–1607), aki szerelmi dalokat, vígjátékokat, tankölteményeket és
idilleket,
Dinko Zlatarić (1558–1613) tankölteményeket írt. A raguzai költészet
Ivan Gundulić (1588–1638)
Osman című híres eposzával értel el a csúcspontját.
Junije Palmotić (1607–1657) több dráma, egy vallásos eposz
(Christias), és lírai költemények szerzőjeként érdemel említést. Ő – költői tartalomra ugyan nem, de – az irodalmi forma szépségére nézve Gundulić méltó társa volt.
1667.
április 7-én
Raguza városát
földrengés pusztította el, így a helyi horvát irodalom is gyorsan lehanyatlott, a 18. században pedig életének már csak igen kevés jelét adta. Ebből a korszakból említendő
Jaketa Palmotić Dionorić (1623–1680), aki a nagy földrengést és Raguza feltámadását
Dubrovnik obnovljen ('Az újjáépült Raguza') címmel énekelte meg;
Ignjat Đurđević (Ignazio Giorgi, 1675–1737), vallásos- és tanköltemények szerzője volt;
Andrija Kačić Miošić (1704–1760) pedig úgyszólván a régi dalmát és az új horvát-szerb irodalom között képezi az összekötő kapcsot.
Jovan Splavić?
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ivan_Gundulić
Ivan Gundulić, olaszul:
Giovanni Francesco Gondola, szerbül:
Иван Гундулић (
Raguza,
1588.
augusztus 8. – Raguza,
1638.
december 8.) horvát költő.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Marko_Marulić
Marko Marulić magyar átírásban
Marulics Márk (
Spalato,
1450.
augusztus 18. – Spalato,
1524.
január 5.) horvát költő.
